RENDhagyó Új évi köszöntő!

Sokszor mondják, hogy ott van a szemünk előtt, mégsem látjuk.

Hát peeeeeersze!

Homokba dugott fejjel hogyan?

Most nézzük meg, hogy látunk-e még a szemektől!

Volt egyszer egy ember, ki azt mondta vala:

„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”

És ez igaz volt. 🙂

Mit jelent ez? Mi (lehet) a következménye?

Ebben a hazugságokon alapuló, gazdálkodj okosan típusú életben úgy alakítják a szabályokat, hogy hazugságokban KELLjen élned a mindennapjaidat. Persze tudOM, hogy „ÉN nem”, „Őöööö”, meg „hát” és társai.

Aki LEGÁLISAN üzletel, ismétlem, mert nagyon fontos, TÖRVÉNYEKET betartva, az IS hazudik, lop, csal. Elég „csak” megnézni a „nagykutyákat” és a kicsik sem „csak” ugatnak, a törvényekkel bújócskázva játszanak. Fehér gallérral kiskapura, hogy nyugodt maradjon a lelki-ismeret.

Tehát lopunk, csalunk, hazudunk (vágOM: ÉN NEM) és utána csodálkozunk. Ez miért fáj, az miért beteg?

Ez egy ördögi kör, vagy folytatod, vagy …..

Igen, mint mindig, lehet másképp. Ami azt jelenti, hogy nem úgy, mint tegnap/tavaly.

Boldog ÚJ élet, kiván arany test-vér!