2021. március 15.

Szeretnék beszámolni saját tapasztalatból a március 15-én történtekről. A fenti képen látható vagyok, leírom hogy kerültem oda.

A videót látva lángra kapott egy már-már kialudt tűz. Mindenképp mennem kellett. Út közben azt tervezgettem, hogy majd leparkolok valamelyik kis utcában a környéken és gyalogosan megközelítem a helyszínt.

Az első próbálkozás sikertelen volt, tolatás közben dudált a rendőr, hogy „Nem látod, hogy megállni parkolni tilos?”

Igen, ki volt rakva valami kiegészítő papír a táblára, de mögöttem is parkolank, meg mintha ez a rendőrautó is itt állna, amiből lehúzott ablakon keresztűl kiabál nekem.

Mindegy, mentem tovább.

MINDENHOL rendőrautó cirkált és az egyik kereszteződésben, miután elnéztem balra, jobbra és indultam volna, balról besuhant az egyik. Satu fék, de még a kerék se nyekkent, épphogy indultam volna. A rendőrautóból magyaráz a rendőr és nagy kegyesen, látványosan balra tekerve a kormányt tovább hajt. Méterek voltak közöttünk. Itt jött el a pillanat, hogy azonnal meg akartam állni és kiszállni a kocsiból. Elkövettem egy hibát, ott volt elég hely, és leparkoltam a forgalommal szemben.

Ekkor jött a következő sokk. Az előbbi rendőrautó megkerülte a tömböt, vagy visszafordult és épphogy leállítottam a motort, már ott is voltak. Elkérték a jogosítványt és már mondta is: Ugye tudja, hogy ez a 2. szabályszegése, mivel az előbb elmulasztottam az elsőbbségadási kötelezettségem, most meg forgalommal szemben parkolok. Rajtuk múlt, hogy az előbb nem történt baleset.

Felhívtam a figyelmét, hogy az első pontban valótlant állít, mert a baleset közelében sem voltunk. Ebből kialakult egy szóváltás, amiben már simán letegezett a rendőr, mert én állítólag megemeltem a hangom.

Igen, biztosan érezhető a hangomon, a rezgésemen, mikor face to face belehazudnak a szemembe. Éreztem én is, hogy legszívesebben egy balost behúzna. Az lett a vége, hogy készült egy fénykép, nem rólam és beismertem a szabálytalan parkolást.

Innen tettem egy jó sétát és véletlenül belefutottam egy nagyszabású építkezésbe. Ilyet még nem láttam. Régi építésű belvárosi épület és körbe csak a homlokzat, belülről üres. Szét van bombázva apró darabokra.

Pont úgy néz ki, mint a földi világ.

Épp a Vörösmarty téren üldögéltem, mikor elkezdett felhördülni a nép kevés számú képviselője. No, gondoltam ilyen lehetett 1848-ban és talpra keltem. Mentem-mentem és a fenti képen látható „transzparens” alá keveredtem, pont Novák Előd mellé. Így bandokoltunk egy darabig és szóba keverdtünk. Megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni valamiben? Ekkor kaptam kezembe a „közbiztonságra különösen veszélyes eszköz”-t.

Rég voltam olyan boldog, régen éreztem már azt, amiért a múltban akár meg is haltak. Jó volt. Nagyon jó volt, bármikor megteszem újra.

A világban egy maradt nekünk embereknek, az összefogás.

Tudod,
„együtt, összefogva legyőzzük”
a hazugságot.

ÉREZD AZ IGAZSÁGOT!

Folytatás következik, mert ezzel az üggyel kapcsolatban minden papírt ide fogok feltölteni. Élek a Mi Hazánk Mozgalom által felkínált jogi segítséggel, ami nálam szintén egy teszt.

KÉPzelet 201202

El tudod KÉPzelni milyen lenne az élet, ha nem dicsőség, hanem SZÉGYEN lenne felkerülni a TOP 100 leggazdagabb listára?

Beteg az emberiség

Mi a gond?

(„csak” nagy vonalakban.)

„Mi az igazság ára?”

Már maga a kérdés hibás, mert az igazság – akármilyen hihetetlen – „csak” úgy van. Nem igényel bizonyítást, nem szükséges hozzá semmi.

VAN és PONT

– Az ember ingatlanokkal kereskedik, ami soha nem volt és soha nem lesz az Övé.

– Az ember energiát ad-vesz, pedig az soha nem volt és soha nem lesz az Övé.

– Az ember a FIZETŐS, kátyúkkal teli információs szupersztrádán hasít, miközben Ő MAGa az információ.

– Az EMBER úgy táncol, ahogy a papírok fütyülnek.

Ezek meg amolyan civilizációs problémák, amik az igazsághoz tartoznak, de sajnos azon a szinten, amin ez a civilizáció keletkezett, csaknem lehetetlen orvosolni. Sokan fel sem fogják, CSAK „élik” és HISZIK az ÉLETET.

Közeleg a fejezet VÉGE.

Hol volt, hol nem volt

Hol volt, hol nem volt, tán igaz sem volt.

Már írtam arról, hogy az ember érdekes kapcsolatban áll a Föld forrásaival. Számomra felfoghatatlan, hogyan jutottunk idáig.

Cégek, vállalatok, egyszerű papírhuszárok, amiknek az élethez annyi közük van, mint mackósajtban a brummogás, árulják az életet?

Mindegy melyik részét nézed, ITT MINDENT a Föld biztosít az élethez. Kezdve a tested alkotó molekuláktól a csövekből folyó vízen, gázon át.

Mit nem lehet ezen +érteni?

NEM VOLT ÉS NEM LESZ SOHA SENKI TULAJDONA!

Itt vagyOK és használOM, és igen a GÉPEK + szolgáltatják!

Nem fér bele az ADÓba?

vagy

Te vagy a GÉPEK szolgája?

Nemzeti GÁZ VAN

Ezt MOST hirtelen felindulásból, mert ami sok az SOKK!

Nézzük:

„A számlát kiállító informatikai rendszer a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 100.§ (1b)-(1j) bekezdéseiben foglalt követelményeknek megfelelő tanúsítvánnyal rendelkezik.”

„A számla közvetített szolgáltatást tartalmaz.”

MOST figyelj!

„A fogyasztásmennyiség számításának módja:
elszámolt hőmennyiség (MJ) = mérőállás különbség (m³) * légnyomás korrekciós tényező * fűtőérték (MJ/m³)”

FIGYELSZ?

Elszámolt időszak: 2018.02.19. – 2018.03.18

Számla kelte: 2018.02.19.

Mai dátum: 2018.02.26.

No kérem szépen.

Ez a törvényeknek megfelelő, tanúsítvánnyal rendelkező informatikai rendszer nem látja a 2018.01.26-án történt befizetést, DE látja előre a fogyasztást. Mindegy mekkora a „légnyomás korrekciós tényező”, mennyi a „fűtőérték”, vagy épp a külső hőmérséklet.

Hát PEEEEEEEEERSZE!

Inkább nem írok semmit.

GONDOLKOZZ!

EZ A NEMZETi?