MOST mi van?

Globális felmelegedés?

Közelgő jégkorszak?

Vagy MOST mi van?

Most az van, hogy a víz, ami eddig hibernált állapotban pihent, elkezdett „dolgozni”. („NON-STOP”, vagy 0-24-be, esélyed sincs ellene.)

A Föld életében előfordult ez már többször is, mint ahogy civilizációk tűntek el és fel. A víz, ami ugye nem más, mint MAGa az élet, vagy ha a gépesített világban úgy jobban tetszik, információtároló „készülék”.

Mi történik akkor, ha több víz, élet, információ szorgoskodik a körforgásban?

Tudta?

SajnálOM.
Kérlek, bocsáss meg!

Manapság már nagyon egoistának kell lenni, ha MÉG mindig nem látod, hogy a „világ” rohamosan változik. Látod, vagy nem, az a Te dolgod, engem a MIÉRT-ek foglalkoztatnak.

Az egoistát úgy értem, aki elHISZ MINDENT, minden szellemi hulladékot, amihez „csak” annyi szükséges, hogy egy másik nagyon hiszékeny ember elég meggyőzően, vagy elég sokszor mondja. (Vagy pl. a fenti táblákkal égeti a búrába.)

A kérdés jó!
TUDTA, vagy „csak” HISZI, mert sokszor mondták?

Maradjunk annyiban, hogy HISZI, mert halványlila gőze sincs. Azért nincs, mert elhalványult a kapcsolat a felsőbb világOKkal.

Milyen felső világokkal? Azokkal, ahonnan jöttél és éjszakánkén vissza-vissza „nézel”. Van az nappal is, „csak” figyelj a +érzéseidre. Ingyen VAN és MINDIG a rendelkezésedre áll. Érezd, hogy MIÉRT jöttél a Földre!

EZ AZ, amit nem mond6 + senki, ez a felel-Ős-s-Ég.

Köszönöm

SZERETLEK

A törvény kötelez-Ő

Mivel MÉG városban élek, néha-néha konfrontálódOM az ÁLLAM egy-egy hű szolgájával. Itt ez a „természetes”. Itt mindig van VALAKI, aki megmondja, hogy mit és hogyan kellene csinálni, mert itt, vagy ott úgy vagyon írva.

Hát peeeeeeersze!

Pampogás a semmiért, ami Nekik a MINDEN, a szentÍRÁS.
(A végére TALÁN kiderül mennyire szent az az írás,
és egyáltalán van-e értelme.)

A történet ott kezdődik, hogy lejárt a „Vezetői engedély”-em érvényessége. Úgy repkednek az évtizedek, mint a szarkák, amire HA a rend őre hívja fel a figyelmed, az bizony NINCS ingyen.

„Járművezetésre jogosító okmányt (jogossítványt) az kaphat, aki megfelel az egészségi, pályaalkalmassági, képzési és a járművezetésben való jártasság követelményének, amelyet a közlekedési hatóságnál tett vizsga letételével igazolhat. Feltétel, hogy a vezetői engdélyt kérő személy szokásos tartózkodási helye Magyarország területén legyen és közlekedésbiztonsági szempontból ne minősüljön alkalmatlannak ( ne álljon a járművezetéstől való eltiltás, bíróság által elrendelt kényszergyógykezelés, vezetői jogosultság szünetelését elrendelő határozat hatálya, valamint gondnokság alatt, továbbá nem vonták vissza ideiglenesen a vezetői engedélyét, valamint nem minősól egészségi állapotát tekintve alkalmatlannak) és feleljen meg a járművezetésre jogosító okmány kiadásának életkori feltételeinek is.”

forrás
(
A Kormányablakban nem működik a helyesírásjavító-kézikészülék,
vagy lehet túl sokat jártak iskolába.)

Esetem nem az átlagos kategória, mert NINCS ingó és ingatag vagyonOM, így a rendszerben sincs „Állandó bejelentett lakóhelyem”. Állandó lakcím nélkül nincs tartózkodási hely, ami nélkül nincs jogoSítvány sem.

SzámOMra mindez a „Kormányablakban” derült ki, ahol egyszerűen közölték, hogy így nem adnak jogsit. Azt hiába kérdeztem, hogy mi köze van a gépjárművezetéshez a lakcímnek, erre még a rendőrségen sem tudtak választ adni. Annyit tudnak mondani, hogy „erről nem ők tehetnek”, „ez a törvény”, HA gondolom mehetek panaszkodni az ország házába.

Hát peeeeeeersze!

Elég volt felhívni a bűvös 1818-as számot. Ez a „Kormányzati Ügyfélvonal”, ahol többekkel egyeztetve kiderült, hogy mit lehet és mit nem, azaz hogyan lehet lakcím NÉLKÜL legálisan/törvényesen autót vezetni.

Kérelmeznem kellett egy „település szintű lakcím” kártyát és így BUDAPEST XVI. kerület lakosa lettem. Amelyik utcán csak akarOM, mert NYILATKOZATOT írattak és ezt KÖTELEZ-Ő volt beleírnOM.

A rendszer képtelen értelmezni azt, hogy úgy is lehet lakni/élni,
HA az ember fiának NINCS semmije.
(Az illúzió nem áll össze.)

Orvosnál – 7200 Ft
Okmányirodában – 4000 Ft
Jogosítvány jön max. 8 nap múlva, és akkor ITT és MOST a slusszkulcspoén:

Mindeközben sem a szemem, sem a fülem, sem a reakcióidőm nem vizsgálta senki, de még azt sem kérdezték meg, hogy tudok-e, vagy szoktam-e VEZETNI, vagy esetleg tudOK-e szokásos tartózkodási helyet mondani.

AZ A LÉNYEG, (a)hogy a PAPÍROK fütyülnek.