tolvaj-ok fejed-elme

Amikor egy áruházi, vagy egy piti utcai tolvajt munkája közben észrevesznek, akkor az emberek kiabálnak, hogy

„TOLVAJ, TOLVAJ ÁLLÍTSÁK MEG!”

Bizonyos esetekben egyesek rávetik magukat, vagy egyszerűen lecsapják, mint a taxiórát, míg a rend őre + nem érkezik a helyszínre.

Azt viszont nem értem, hogy miért van ez másképp, ha politikus, polgármester, vagy tört-én-etesen miniszter az elkövető.

Mert az Ő oldalukon „áll” a tör-vény?

Ezek olyan kemény lányok és srácok, hogy még Chuck Norris is félve köszön Nekik?

Vagy MOST ITT mi a …. van?

ITT és MOST

A hazugság az igazság egy része. Minél nagyobb és hihetőbb egy hazugság, annál nagyobb része igaz. Ebből már levezethető, hogy a teljes igazság – a teljes megértés előtt – ordenáré hazugságok lát6nak ‘Nap-világot’, amikre így fény derülhet.

Az igazság felé vezető Bölcsesség út, a hazugság kiEGÉSZítéséről szól. Ezt nem lehet hittel, ehhez tudni kell. Ez a tudat-osság, amikor nem másnak hiszed, hanem tudod, mert benned van. Az egyetemes/közös/végtelen TUDAT egy része lakik Benned, akinek hozzáférése van MINDEN tudáshoz. Olyan ez – NEM véletlenül! -, mint az InterNet. Az internet elérésed által hozzáférsz a „VILÁGháló”-n tárolt adatokhoz, a figyELMEzett tudatod által hozzáférsz a végtelen tudathoz. Mindenhez, ami volt és mindenhez, ami lehet.

A ‘volt’ egyszerűbb eset, könnyebben megérthető. Minden, ami már megtörtént, bekerült a közös, vagy végtelen tudatba. Ami valamikor még felfedezés számba ment, ma már egy-értelmű. Ezt könnyen leellenőrizheted, ha a kerékre, vagy Jézusra gondolsz.

A lehetséges ‘jövő’ sem olyan nehéz mutatvány, ha gyakorlod a közös tudathoz való hozzáférést. Ingyenes és nincs szükség hozzá másra, „csak” nyugALOMra. Végtelensége miatt nincs tér és idő által korlátozva, tehát MOST és ITT van, azaz ITT és MOST férhetsz hozzá. Itt a MOSTban tud6od az ok okozatát. A lelki szemeid előtt lát6od a gondolataid, a szavaid és a tetteid valóságodra gyakorolt hatását.

Mi, miért van? Minek, mi a következménye?

Így lesz minden kérdésben benne(d) a válasz.

gépek támadása

A gépek támadása
az emberek ostobasága.

Egyszer-kétszer már felvilágosítottak, hogy nem a vízért, hanem a szolgáltatásért kell fizeti. Mivel a víz az élet és az „alanyi jogon” jár, viszont amikor már a csőből jön, az bizony már fizetős.

A múltkor sikerült némi párhuzamot vonni a csapból folyó víz és a vezetékben áramló elektronok között. Nagyon hasonló a felállás, mert az elektronok a vezetéken kívül INGYEN áramlanak, a vezetékből már pénzért. Gondolom itt sem az elektronokat kell megfizetni, hanem a szolgáltatást.

Akkor
ITT és MOST,
„csak” Neked,
bemutatOM
a vért izzadó
szolgáltatókat:

„A villamosenergia-rendszerek alkotóelemei: erőművek (atom-, hő-, és vízerőművek, illetve újabban egyre nagyobb teret kapnak az alternatív energiákat hasznosító erőművek is, mint pl. szélerőmű, naperőmű, biogáz-erőmű, stb.), hálózati összeköttetések (távvezetékek, kábelek és gyújtósínek), valamint állomások (transzformátorok, megszakítók, szakaszolók, vezérlő és védelmi berendezések).”

áram

Sokaknak nagy varázslat, hogy a konnektorból jön az áram, pedig szó szerint így van. Az elektronok áram-a, amit úgy lehet elképzelni – szokták hasonlítani hozzá -, mint amikor a slagból/csapból/csőből jön a víz.

Persze a vizet látjuk a szemünkkel, amikor kinyitjuk a csapot, de vajon mi történik mikor egy elektromos kapcsolót használunk? Egy sima, vagy billenő kapcsoló esetén, zárjuk az áram-KÖRt, ami addig nyitva volt, és ezzel „út” vezet a fogyasztóig.

Eljut az „áram” a fogyasztóig, ami azért fogyasztó, mert a hálózatban lévő elektronokból elhasznál és ilyen-olyan (hő, fény, mágneses tér, stb.) átalakuláson megy át.

Ez egy érdekes rész, mert baromira hasonlít a víz, vagy az élet körforgásához.
Mélyebb értelemben is megvilágít6OM, persze ha van rá igény.

No, de térjünk vissza az eredeti témához, mert ha van „fogyasztó”, akkor kell „termelő”-nek is lenni, mert hát ha nem, akkor …..

(Még nem lövöm le a poént, sőt a kegyelemdöfés Rád vár.)

Előbb nézzünk meg a fogyasztók közül egyet, amelyik a hasonlatnál maradva azonos módon működik, mint a víz nyomása által hajtott „pörgős” locsoló.

A villanymotor tengelye együtt forog a forgó mágneses térrel, és ezzel a tengellyel meghajtunk ezt-azt, pl. hajszárító, porszívó, botmixer, stb. Mivel ezek mind elektromos fogyasztók, ezért szórják kifelé az elektronokat a vezetékből, mint „pörgő locsoló” a vizet a slagból. Vajon hova szórják ki?

Itt harap a kígyó a farkába, mert a villanymotornak van olyan változata, amelyiknél a csík tolja a repülőt, azaz a tengelyét forgatva, elindítja az elektronok áramát a vezetékben. Dinamó, generátor néven is emlegetik és értem én, hogy villanymotor, de honnan az elektron?

Öveges tanár úr szemléletesen foglakozik az elektromos töltésekkel.

„Kísérletünkből az is világos, hogy nem beszélhetünk az elektromosság „előállításá”-ról. Az elektronok, az elektromosság benne van a testekben. Legfeljebb leválaszthatjuk az elektronokat az egyik testről, és rávihetjük a másikra, vagy mozgásba hozhatjuk a testben (pl. fémdrótban) már jelenlevő elektronokat.”

Tehát előállításról nehezen beszélhetünk, egyszerűen az erőMŰvekben kezdik el kergetni az elektronokat a vezetékben.

A kérdés MÉG mindig adott:
Honnan van az elektron?

Talán segítség a válaszhoz, ha halkan megsúgOM, hogy az erőMŰvekben MÉG nem ért véget az ipari forradalOM, vagy talán el sem kezdődött. A legtöbb ilyen „előállító” helyen jelenleg is vizet forralnak, gőzt állítanak elő, és azzal forgatják a generátorokat a Föld mágnesen, a Földet körülvevő mágneses mezőben, amely töltött részecskéket tartalmaz.