Fűt-ÉS

Igaz, senki sem kérte, azért írok egy-két címet, ahova küldhető egy kis kriptomorzsa. Amennyiben a fele fedezi a küldés költségét a felét vissza is küldöm a feladónak, mert ez inkább gyakorlatból/HASZNÁLatból egy házi feladat.

Meg amúgy is lát6ó, mert a blokklánc tartalma nyilvánosan elérhető, lekövethető és visszamenőlegesen NEM módosít6ó.
(az alábbi címekre kattintva minden tranzakció megtekinthetŐ)

Küldeni akkor tudsz HA VAN olyan címed, amiről Te, azaz a Nálad lévő kulcsok segítségével, átküldesz az alábbi címek valamelyikére „kriptovalutát”. Elsőre misztikusan hangzik és már hallom is, „nekem ez nem megy” és hasonló kifogásokat.

Próbáltad már?

MIND1, HA szeretnél valami újat tapasztalni, akkor egy próbát mindenképp megér. Olyan más érzés, amikor a kezedben a „BANK”, amit SENKI sem tud korlátozni.

KÉPzeld el (úgy is van), hogy ez a modernkori „iBank”, egy „hardver pénztárca” baromi egyszerűen működik. Tudod, először járni is nehéz volt, de hát „csak” akarni kell. Aztán jött a PENDRIVE és tik-tak múlva bim-bam már meg is érkeztünk a hardveres pénztárcáig. Hétköznapi nyelven van egy eszközöd, amivel, és csak és kizárólag ezzel, biztonságosan hozzáférsz különböző blokkláncOKhoz és műveleteket hajthatsz végre rajtuk. Ilyen művelet például pénztárca cím(ek) létrehozása a kriptobuksza beüzemelése során. Pl. ezek:

DE-ezek-CENTRALIZÁLTAK

Olyan, mint amikor elmész ‘X’ bankba és nyitnak Neked egy bankszámlát. A banki rendszertől kapsz egy hosszú számsort, amit hozzárendelnek az adataidhoz. Ebben az esetben az ‘X’ a blokkláncot jelenti, pl. ethereum és a hardveres pénztárca készít ezen a láncon egy új címet (0x1113754659AB400ca12f82b45FBad68464377081) ÉS TÁROLJA A hozzáféréshez FELTÉTLEN SZÜKSÉGES titkos KULCSOT. Ezen, a blokkláncon létrehozott címen lehet tárolni a különböző digitális eszközöket (coin, token, nft, és ki tudja mi lesz még) és a titkos kulcs NÉLKÜL lehetetlen a cím tartalmát kimozdítani. Abban hasonló a hagyományos bankhoz, hogy kézzel foghatóan itt sincs Nálad semmi, viszont a virtuális javak felett csak a hardveres cuccon tárol kulcsoknak  van 6alma. (név, személyes adatok, ADÓ, stb. NÉLKÜL)

Mikor már van cím(ed), jöhetnek az egyéb műveletek, pl. küldés-fogadás mindez a blokkláncon és innentől jobban érezhető a változás.

Eddig nem is említettem, de a hardveres pénztárca megvételén kívül 0, azaz NULLA költségnél járunk. Itt nem rántanak le azonnal, mert készült számodra egy karaktersorozat, mindez INGYENES, annyit csinálsz, amennyire csak szükséged van. NINCS havonta ismétlődő „számlavezetési-díj”, sem kezelési költség, sem EGYÉB előre meg nem határozott icipici alamizsnácska.

Küldés-fogadás-nál időben és költségben már jócskán eltérnek egymástól a különböző blokkláncok. Van gyors (pár másodperc) és van lassú (akár 72 óra) mire VÉGLEGESEN megtörténik egy tranzakció. A legtöbb láncon nevetségesen alacsony költsége van a küldésnek (fillérek, HA ez MÉG értelmezhető), de vannak időszakok ellenkező példára is. Ez a blokkláncok eltérő működéséből fakad, ezért érdemes megismerni minél többet.

Például BNB, CRO fillérekért küldhető és gyorsan meg is érkezik, viszont az ilyen „saját márkás hálózatok” inkább a bankhoz hasonlítanak, saját valutával, ezért úgy is kezeld/használd. Virítani kell az adataidat és később, bármikor, MINDEN mozzanatod visszakövethető. Ez addig nem is lenne baj, míg nem ilyen-olyan spanyol viaszként feltalált ADÓkötelezettséggel nem tartaná markát az ÁLLAM élén lógó tolvaj banda.

Árulja már el valaki MI KÖZE VAN az ÁLLAMNAK a blokklánchoz és az azon tárolt ADATOKhoz?

Jó-jó, de akkor honnan lesz a kripto?

Itt kötjük össze a kellemest a hasznossal és télen RIG-gel fogunk fűteni és gyorsan megtanuljuk a kriptot HASZNÁLNI. Most úgy is AKCIÓs az áruk és ennél olcsóbban villannyal (a fagyi visszanyal) fűteni nem lehet.

Persze kérdés MÉG az ára(m), hogy mit érdemes bányászni, de ha fázol nem mindegy? (ETC, RVN, FLUX, BEAM, stb.) A „bányagép” olyan egyszerű, mint a távolról vezérelhető faék, az eladók kb. 1 órában felvérteznek az alapvetően szükséges tudással.

Viccet félretéve HA mindenhol megy fel az áram ára, akkor a kizárólag áramból létező kripto „ára” VAJON MERRE FOG ELMOZDULNI?

Igen, sok az ÚJ, meg nagy a hullám, az úton, de azért mégis, mi lenne, ha ….

és HA már barátkoztok, akkor érdemes ránézni a már említett BEAM-re. Ilyen címet azért nem írok, mert úgy sem lát6ó, ez a blokklánc másképp működik. 🙂

ui: Tanulj meg egy csapásra több legyet ütni, mint ahogy azt az ellenfeleid is teszik. Elsődlegesen a „kilátástalan jövő” helyett megismersz valami újat, ez tökéletesen le tudja kötni a figyelmed és már ezzel félig nyert ügyed van. Mert ahol a figyelem ….. Közben támogatod, segíted A hálózat működését, biztonságát, amiért „jutalomban” részesÜLSZ, lesz miből kifizetni a villanyszámlát és közben 0-24-ben FŰT a BáNYáSZGéP, nem fagy be a luksi.