Drunvalo Melchizedek

„Amikor az élet eléri ezt a szintet, ahol mi vagyunk, igyekszik minél előbb továbbállni, mint amikor csak ráugrunk a patakban lévő kőre és lépünk tovább. Miért? Mert amikor diszharmonikusak vagyunk, mindent és mindenkit elpusztítunk magunk körül. Ha túl sokáig maradunk, bölcsesség hiányában önmagunkat is elpusztítjuk. Csak gondoljunk a környezeti katasztrófákra és a folytonos háborúkra. És mégis nélkülözhetetlenek vagyunk az élet számára.”

Bárcsak

Sajnálom.
Kérlek, bocsáss meg.

„Rab anya, pedig rab utódot szül!”

Boncolgassuk a fenti talán MÉG + NEM értett mondatot.

Mikor rab egy anya, vagy bárki ezen a bolygón?

Amikor az ideje felett más rendelkezik, azaz adott időben adott helyen „KELL” lennie. (A tér-idő keresztjére feszítve.) A kell, vagy a kötelezően kell, szigorúan véve csak és kizárólag a kalitkában élő „madárkákra” vonatkozik, akik helyett még a kilincset is mások kezelik. A többiek a fogyasztói társadalom fenntartói által manipulált hiszékenységükből vállalták és szabad akaratukból döntenek az önkéntes rabság mellett.

Közben élik az „amerikai álmot” és mikor közeleg az elszámolás ideje, akkor meg a következő mondatokkal búcsúznak tőle:

– Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem.

– Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.

– Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet.

– Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal.

– Bárcsak boldogabb lettem volna.

Bárcsak előbb „észbe kapnál”! Bárcsak próbálnád mindezt gyerek szemmel látni! Bárcsak lenne ITT és MOST pár perced átgondolni az előző 7 mondatot!

Köszönöm.
SZERETLEK