„Amikor az élet eléri ezt a szintet, ahol mi vagyunk, igyekszik minél előbb továbbállni, mint amikor csak ráugrunk a patakban lévő kőre és lépünk tovább. Miért? Mert amikor diszharmonikusak vagyunk, mindent és mindenkit elpusztítunk magunk körül. Ha túl sokáig maradunk, bölcsesség hiányában önmagunkat is elpusztítjuk. Csak gondoljunk a környezeti katasztrófákra és a folytonos háborúkra. És mégis nélkülözhetetlenek vagyunk az élet számára.”
