We are apologize for the inconvenience but you need to download
more modern browser in order to be able to browse our page

Download Safari
Download Safari
Download Chrome
Download Chrome
Download Firefox
Download Firefox
Download IE 10+
Download IE 10+

2014. február 18.

És akkor hadd soroljak fel egy-két olyan dolgot, ami megváltozott az életemben

– MINDEN!!! Minden megváltozott, már fel sem ismerem azt a személyt, aki voltam.

– A régi baráti kör teljesen leépült, hiszen már nem volt közös téma, más dolgok érdekeltek. Az értékrendem teljesen megváltozott, így értelmetlennek láttam, téma hiányában, a beszélgetéseket.

– Érdekes volt figyelni, hogy az értékrendem egészen más irányba tolódott, az ami olyan régen még nagyon fontos volt számomra, és bármit megadtam volna érte, már semmit sem jelentett, és csodálkoztam magamon, miért is ragaszkodtam foggal-körömmel ilyen dolgokhoz?!

– Egyszerűen „túl láttam” a dolgokon, akaratlanul is hallottam az emberek gondolatait, tisztán láttam, éreztem állapotukat, érzéseiket, ami nem volt mindig kellemes. Ez nagyon zavaró volt, és megrémített. Hiszen semmit sem tudtam irányítani , csak megtörténtek a dolgok. Egyszer olvastam valahol, hogy amikor a szívcsakra megnyílik, akkor érzőkké, tisztán-látókká és lélek látókká válunk. Ezt akkor még nem tudtam, és nagyon sokára ismertem fel ezt a spirituális ajándékot. 

– A társadalmi elvárások, értelmetlen és hazug szokások, hagyományok, a dogma, szinte fojtogattak, úgy éreztem, hogy a végtelenségből bekényszerítem magam a végesbe. Ez türelmetlenséghez vezetett, nem tudtam tolerálni az álnokságot, a hazugságot, és bármilyen kis rezdülést megéreztem. Ez hatalmas érzelmi kitörést okozott. Már nem tudtam mosolyogni, ha valaki hamisat mondott, vagy állított és ez belső konfliktust váltott ki, és ami még rosszabb volt, hogy gyorsan szóvá is tettem, ami egész sor bonyodalomhoz vezetett. 

Szép lassan megtanultam „kezelni” ezeket az új képességeket, úgy hogy teszteltem magam és másokat is! Megtanultam hallgatni, figyelni. Hallgattam Belső Vezetőmre és sokszor megdöbbentem, ahogy vezetett. Nincs baj azzal, ahogy mások megélik önmagukat és a saját világukat, –mondta- viszont meg kell tanulnom az energiákkal való bánásmódot. Ne próbáljam „mássá formálni” a másik embert, hiszen egyszerűen a saját hitével éli meg saját világát, még akkor is, ha félelem, teher van benne, és erről nem is tud, ő jól érzi magát abban. Az ő világa valóságos, mert elhiszi, hogy „ ez így van”, és én azt a világot nem tudom megváltoztatni. Párhuzamos dimenziókból beszélünk, olyan mintha a rádióban más hullámhosszon lennénk, és lássam be, hogy a másik nem képes megérteni, mi is megy az én adásomon, hiszen nála teljesen más zene szól , és ezt a hullámhosszat nem ismeri, sohasem találkozott vele!! Fölösleges az energiámat erre pazarolni, ha nem hajlandó tekerni a rádióját arra a hullámhosszra, ahol én is vagyok. Zseniális húzás volt ahogy tanított, volt humorérzéke, és néha csalafintaságokat is bevetett. Ez már egy óriási felismerés volt! Nem könyvekből, hanem tapasztalatokon keresztül vezetett a felismerésekhez! 

– Aztán egy nagyon érdekes dolog történt: a külvilág elvárásaival szemben fellépett az érdektelenség. Már nem akartam megfelelni másoknak. Nem érdekelt mit mond a szomszéd, a barát, az ismerős, a rokon, vagy bárki, ahhoz hogyan élek, gondolkodok, cselekszem. Ez spontán történt, egyszerűen nem érdekelt és kész! Elcsodálkoztam ezen, hiszen addig, mindenki véleménye rángatott ide-oda. És ez most csak úgy, egyik pillanatról a másikra, megszűnt.

– A belső késztetés egyre nagyobb volt az önismeretre, a megbocsátásra, az elfogadásra, a toleranciára és a szeretetre. Meglátni a másikban a JÓT, meglátni mindenben a visszatükröződésedet, az egységet…

Balázs Rozália