Az anyagi világban a megnyilatkozások négy fokozata létezik, amelyek a megjelenésük és a tudatossági szintjük szerint anyagnak, növénynek, állatnak vagy embernek nevezünk. Az emberrel összehasonlítva az anyag alig mutat fel „tudatosságot”, a kristályokban megfigyelhető jelenségek azonban arra utalnak, hogy az anyag is rendelkezik bizonyos fokú tudattal. A megjelenési formák minden fokozata a tudat egy oktávval magasabb szintjét képviseli. Egyedül az embernek adatott meg az a képesség, hogy több tudatossági szintet is át tudjon élni – egészen az isteni öntudatosságig. Ha azokat a szinteket – oktávokat – vesszük alapul, amelyek alapján eddig besoroltuk a fejlődési fokozatokat, akkor azt találjuk, hogy az ember kategóriája a Földtől az égig terjedő, nagy fejlődési létrán négy szintet foglal el és a létra minden egy-egy oktávnak felel meg a rezgések skáláján. Az emberek is ismerik ezt a négy fokozatot és a következő elnevezésekkel illetik: az értelme által jellemezhető ember; az intuícióval bíró lángelme; a bölcsességével és egyetemes szeretetével kiemelkedő próféta; és végül, a legmagasabb fokon, a mindentudás és a mindenhatóság által jellemezhető istenember.
Az anyagi világban tehát négy megnyilatkozás van, amelyek együttesen hét rezgési oktávot alkotnak.
Minden teremtmény azokat a rezgéseket bocsátja ki magából, amelyekből maga is felépül, tehát azokat, amelyeket tudatosan elvisel. A tudatosság legalacsonyabb szintjén álló anyag az összehúzódás, a lehűlés és a megszilárdulás által nyilvánul meg.
A növényen keresztül már két szint, az anyagi és az éltető – vegetatív – erő nyilvánul meg. A növények tudatlanul juttatják kifejezésre az anyagi rezgéseket, testüket csak ruhaként hordják. A rájuk jellemző tudatossági fokozat az anyagot éltető, vegetatív szint. Ennek a szintnek az erejét három tulajdonságról lehet felismerni, amelyek bárhol is jussanak kifejezésre a következők: a táplálék felkutatása, felvétele és asszimilációja, vagyis megemésztése.
Az állaton keresztül már három erő nyilvánul meg, az anyagi, a vegetatív és az animális. Teste van, felkutatja táplálékát, eszik, emészt és egyben az animális – lelki – szinten is tudatos: vannak érzelmei, ösztönei, érzései, vágyai és bizonyos dolgok vonzzák, vagy taszítják. Az állat a harmadik fejlettségi szinten tudatosult, csupán egy szinttel az ember alatt.
Az áltagember egy rezgési oktávval feljebb helyezkedik el: tudatos a szellemi téren, értelemmel, a gondolkodás képességével rendelkezik. Azonban a másik három szintet is kinyilvánítja: az anyagi szinten rendelkezik testtel, a vegetatív, éltető szinten ő is felkeresi, elfogyasztja és megemészti a táplálékát, az animális szinten pedig ugyancsak vannak érzelmei, hangulatai, ösztönei, vonzódásai, ellenszenvei és vágyai. Az őt elkülönítő fokozat azonban az értelem. Az ember tudatos gondolkozásra képes.
Az ember a következő fejlődési fokozat elérésével tehet nagy lépést előre: tudatát az okozatok világából az okok síkjára emeli. Az oki sík isteni forrásból merít és kinyilvánítja ezt a tudatában intuícióként jelentkező erőt. Értelmével és lelki adottságaival képes a magasabb síkon szerzett élményit szavakba foglalni és embertársaival közölni. Intuícióját azonban más művészetekben is fel tudja használni: dimenziók nélkül a zenében, mint zeneszerző; két dimenzióban, vonalak és színek segítségével, mint festő; három dimenzióban, térbeli alakzatokkal szobrászként, vagy akár táncosként. Az alkotó embert lángelmének nevezik. Ő már az anyagi, vegetatív, animális, szellemi és oki erők öt szintjét nyilvánítja ki.
A következő rezgési oktáv tudatossági szintjét az emberi nyelv a próféta szóval jelöli. A próféta az összes megelőző szinten megnyilvánul, de a következő fokozaton is tudatos: az isteni bölcsesség és az egyetemes szeretet szintjén. Egy pillanatra sem szabad azonban ennek a hatodik szintnek megfelelő és teljesen lelki síkon megnyilvánuló, egyetemes szeretetet a harmadik, állati szintre jellemző, az állati ösztönökből eredő „szeretettel” összekeverni. Az a „szeretet” egy három szinttel mélyebben álló, átalakított rezgés, amelynek a forrása a fajfenntartás ösztöne. Az a „szeretet” birtoklási vágy és mindig a testre irányul. Az embert arra kényszeríti, hogy az általa szeretett lényt megközelítse, átölelje, megcsókolja, magához szorítsa, egyszóval birtokolja. Aki ilyen szeretet rabságának veti alá magát, tudatosan még a hasadás állapotában él és kielégülés céljából a testi kiegészítő felét keresi. Ez a szeretet mindig elvenni, birtokolni akar. A hatodik megnyilvánulási szinten álló szeretet, a próféta szeretete nem a hasadásból, hanem az ősállapotból, az isteni egységből ered! Ezért egyetemes, mindig ad és soha nem követel, nem keresi a kiegészítést, nem nyilvánul meg testileg, hanem mindig az isteni minden-egység tudatosságából sugárzik. Az ezen a szinten tudatosuló emberek senkit sem akarnak birtokolni, a mindenséggel érzik magukat egynek.
Isten hetedik és legtökéletesebb megnyilvánulása a teljes mértékben tudatossá vált ember: az istenember. Az összes többi megnyilvánulási forma csak átalakított rezgésekből áll, Istennek csak egy részét képviselve. Az istenember Istent – saját isteni önnönvalóját -hiánytalanul, a maga tökéletességében, teljes tudatossággal nyilvánítja ki: az isteni teremtő erőket eredeti, átalakítatlan rezgéseiben – frekvenciájában – éli át és sugározza ki.
Csak az ember képes mind a hét rezgési oktávot uralni és kisugározni, mivel idegrendszere tartalmazza az átalakított és az átalakítatlan teremtő erő hét oktávjának megfelelő idegi központokat. Azonban mindig csak annak a szintnek a rezgéseit képes kibocsátani, amelyen már tudatossá vált, mert a még nem tudatosult szinteknek megfelelő idegrendszeri központjai felkészületlenül szunnyadnak. Az átlagember tehát a negyedik szintig, a lángelme az ötödik szintig, a próféta pedig a hatodik szintig terjedő rezgéseket képes kisugározni, míg az istenember képes egyedül mind a hét rezgési oktávot tudatosan kifejezni és az isteni teremtő erőt akaratának megfelelően átalakítatlan formában kisugározni, vagy megváltoztatni és alacsonyabb — átalakított – frekvenciákon továbbadni.