RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM

Zöld erdőbe jártam, irka-firka padot láttam.

Budapest, XVI. kerület „Szilas-patak menti kerékpárút és közösségi park

Persze ITT és MOST lehetNE hümmögni és morogni, hogy ejnye-bejnye ezek a „csibészek” mit + nem tesznek, bár nem is tudom melyik banda érdemelne több szót.

Nézőpont kérdése és MOST nézzük egy teljesen más szemszögből. A „közösségi park” és a véleménynyilvánítás kész. Hogyan tovább?

Átadás előtt (és bejelentésre) azért érdemes tisztába tenni a dolgokat. Az ÁLLAMi kasszából a szokásos módon, ilyen-olyan kerülőutakon, FŐ-, al- és fantom vállalkozásokon keresztül meg(sz)épül az ÁLLAM területének egy része. A „díszítés” már nem mindenkinek tetszik, ezért annak az eltávolításáról gondoskodni kell. Erre a legalkalmasabb egy közalkalmazotti státuszban lévő EMBER, mert az ÁLLAM PONT nem ér rá ilyen apróságokkal foglalkozni, vagy épp minden keze tele van.


közalkalmazott (főnév)

Állami dolgozó, aki állami vagy önkormányzati költségvetés által fenntartott intézmény, államhatalmi, államigazgatási, bírói vagy ügyészi szerv dolgozója, és munkájáért rendszeres illetményt kap.

forrás

A „rendszeres illetmény” pontosabb meghatározására szóba elegyedtem a „kisfőnökkel”. Tőle tudom, hogy ha szeretnék segíteni az ÁLLAM területét szebbé tenni, akkor tárt kapukkal várnak és kap6OK

HAVONTA 53.000 Ft
„illetményt”.

A képen látható JÓ ember már 12 éve, esőben, hóban, fagyban, kánikulában erre áldozza az ÉLETét, így Ő már 58.000 komoly magyar Forintot oszt6 be egy hónapra és ITT és MOST álljunk meg egy szóra.

MI VAN?
(Ez kettő, a harmadikat névelővel, a lényeget, a képzeletedre bízom.)

Az ÁLLAM a Te általad fizetett adóból gazdálkodik, így közvetve Te alkalmazod az embertársad. ÉHBÉRÉRT, mint egy RABSZOLGÁT, akinek enni adnak, hogy tudjon dolgozni és többek között tüntesse el a köz-VETÍTŐ-re irányuló kritikát.

Jól van ez így?

RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM

Vagy TALÁN lehetne másKÉPp?

GondolkozZ el rajta és ÉREZD át a helyzetet. KÉPzeld el úgy, ahogy életedben még nem hallottad és láttad.

MINDEN LEHETSÉGES „csak” AKARNI KELL.

ÉREZZ

GONDOLKOZZ

ÉREZZ

és

EMLÉKEZZ,

hogy

SZERETLEK

ITT a VÉGE

„Lacika” SZERETi nagy és kemény fába vágni a fejszéjét, ezért MOST azt tervezi, hogy levágja az ÁLLAM nem létező fejét.

Az ÁLLAM nem létezik, hű szolgái tartják életben, akik MOST döntés előtt állnak. Vagy HISZIK tovább a SEMMIT 0 (nulla) segítSéggel, vagy emberként megtudják, hogy mi az a MINDEN.

Keresem a nekem adott
„SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY”
tulajdonosát!

VISSZA AKAROM ADNI, kérlek JELENTKEZZ!
(csubi@gondolkozz.com)

Miért? Meg kell indokolnom? Ám legyen.

Úgy érzem a plasztik kártyákon, papírlapokon, számokon kívül NEM kaptam semmit, viszont a törvényeidre hivatkozva, akár a 100. bőrt is lehúznád rólam. Többször büntettél meg úgy, hogy a világon senkinek sem ártottam és ebből ennyi épp elég,

ITT a VÉGE.

Az ember létezik ÁLLAM nélkül is.
Vajon ez fordítva elmondható?

állam

részlet az 5. osztályos történelem TANkönyvből

——======= 5000 év =======——

——————-======——————-

——————–===——————–

———————=———————

Nagy utat járt be az emberiség,
a kérdés az, mennyivel van előrébb?

Röviden: SEMMIVEL  🙂

Ugyanazt az illúziót kergetjük ÉVEZREDEK óta.
(úgy érzem ideje lapozni)

Persze a +értéshez picit boncolgatnunk kell a témát.

„Az állam egy adott terület népességének életét irányító szervezet.”

Tehát az emberek közül néhányan kitalálták, hogy adott területen az emberek összességének az életét irányítsa az ÁLLAM nevű szervezet.

A KITALÁLTÁK a kulcsszó, amiből AZ következik, hogy NEM LÉTEZIK és ezt a KÉT FŐ feladata gyorsan be is bizonyítja.

„Egyrészt lakóit meg kell védenie a külső támadásokkal szemben, másrészt biztosítania kell a belső rendet. Ezt törvények, azaz írásba foglalt szabályok segítségével teszi.”

TESZI
🙂

Nézzük, KI teszi?
Ki védi meg az ÁLLAM területén élő népességet a külső/belső támadások ellen?

a, az állam
b, az emberek
c, a törvények

Akkor most ki véd kit?
A szokásos kérdés: MIÉRT?

(Talán azért, hogy legyen minek/KINEK adózni?)