Hol volt, hol nem volt

Hol volt, hol nem volt, tán igaz sem volt.

Már írtam arról, hogy az ember érdekes kapcsolatban áll a Föld forrásaival. Számomra felfoghatatlan, hogyan jutottunk idáig.

Cégek, vállalatok, egyszerű papírhuszárok, amiknek az élethez annyi közük van, mint mackósajtban a brummogás, árulják az életet?

Mindegy melyik részét nézed, ITT MINDENT a Föld biztosít az élethez. Kezdve a tested alkotó molekuláktól a csövekből folyó vízen, gázon át.

Mit nem lehet ezen +érteni?

NEM VOLT ÉS NEM LESZ SOHA SENKI TULAJDONA!

Itt vagyOK és használOM, és igen a GÉPEK + szolgáltatják!

Nem fér bele az ADÓba?

vagy

Te vagy a GÉPEK szolgája?

vízIT

Az EGO jellemző tulajdonsága, a HISZÉKENYSÉG.

No, és ezt MÉG lehet fokozni, mint ahogy azt tesszük is. Mert, ha a föld senkié,
akkor még furcsább, amit a vízzel művelünk.

Az is valakié?
Hát peeeeeeersze!

„Konzorciumi szerződést kötött az Aradi Vízművek Rt. és a Békés Megyei Vízművek Zrt. január 20-án, Békéscsabán, a Megyeházán. Az együttműködés célja, Békés megye lakosságának jobb minőségű ivóvízzel való ellátása, emellett a közös vízbázis védelme. Az előzetes vizsgálatok szerint ugyanis az aradi víz megfelel a szigorú uniós szabványoknak, ezért a jövőben a megyei ivóvízhez javítóvízként hozzáadva jelentős vízminőség javulás érhető el, derült ki a ceremónia után megtartott tájékoztatón.”

forrás

Cégeké, vállalatoké, akiktől pénzért meg lehet vásárolni.
De kérdem ÉN!

Hol voltak ezek a papírhuszárok, mikor a víz már itt volt?

Mikor/Mitől/MIÉRT lett az övék?

Áshatunk ám mélyebbre, főleg itt a Kárpát-medencében, egyenesen az ÁLLAM szemébe.

„Az állam egy adott terület népességét irányító szervezet.”

Egy adott terület népessége az adózásért cserébe irányítást kap, viszont a létezéséhez szükséges második elemért, a vízért, már fizetnie, adóznia, vagy ha úgy jobban tetszik adózvafizetveadóznia kell. Az már nem fér bele a büdzsébe, amibe nézzünk MOST egy kicsit bele, mert van ám ott egy-két-három-négy…. tétel.

Bevezetik a vizet. Hurrá!

HALKAN MEGSÚGOM, hátha nem tudod, az ÁLLAM területén a dombok, hegyek lejtőin automatice, azaz magától csordogál a friss, iható, kristálytiszta forrásvíz. Ami nem klórt, hanem éltető ásványokat tartalmaz.

Jön a csövön a „tisztított víz”, amit mér egy óra, a vízóra. Érdekes óra ám ez, mert ha olyan „szerencsés” helyzetben vagy, hogy hatalmilag csatornáztak, akkor ez a vekker, bizony duplán mér. Nem az időt, hanem a szart is vágja. Pontosabban a szennyvízcsövön átfolyó mennyiséget, amiért gyorsan kapod a második számlát. HA nem ezt/ezeket, akkor a „környezetterhelési díjat”, azért mert

ÉLSZ és terheled a környezetet!

AZ A
SZÉGYEN,
hogy hagyjuk.